Semmi nem elég: Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonára van szüksége az EU főképviselője szerint
Kaja Kallas úgy véli, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Svájc az alkotmányos semlegesség nevében ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának, a járművet ugyanakkor ott gyárthatták.
A Mandiner olvasói emlékezhetnek:
Az ország az ukrajnai háború tükrében is szeretné megőrizni az alkotmánya által előírt hagyományos semlegességét, és jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat – erősítette meg Alain Berset, a svájci konföderáció elnöke kedden az ENSZ-ben. Erről itt írtunk bővebben.
– írta meg a Neue Zürcher Zeintung.
Azóta olyan videót is látni, amelyen ugyancsak egy Eagle látható (bár ez egy Eagle 2-es, amelyet már Németországban is gyártottak):
***
Nyitókép: Twitter